Macaron alaprecept

A macaron nekem mindig is nagy mumus volt, eddig sosem sikerült egyik francia recept alapján sem. Az első macaronom képeit jó mélyre elástam, az jóindulattal is csak olyan volt mint egy béna dunakavics, ugyanis történt hogy én úgy gondoltam bele rakok jó 50 ft-os folyékony ételfestéket, és az majd úgy jó lesz. Miután az egész konyha ragadt tőle -ez azért már jó 4 éve volt- pár évre felhagytam a próbálkozással. Viszont aztán 2 éve újra megpróbáltam, ami jobb lett, de még mindig nem volt "lába", és nem is volt a belseje sem az igazi. Aztán a héten vettem egy mandulalisztet, gondoltam mostmár cukrász suliba is járok, úgyhogy az ég is akarja úgy hogy én ezzel sikerrel járjak. Hát az ég nem akarta úgy, pedig mindent úgy csináltam ahogy a receptben le van írva, még most sem tudom igazából mit rontottam el, de egyáltalán nem úgy nézett ki sütés után mint egy macaron. Hallottam az olasz habcsók módszerről, amiről azt mondják sokkal biztosabb mint a francia receptek. Így hát keresgéltem, találtam tippeket, recepteket, és a végeredmény egy gyönyörű macaron lett, ami biztosan sikerülni fog nektek is! :)

Szóval tegnap sírva könyököltem az elrontott macaronjaim felett, gondoltam elvettem ennyi időt a vizsgákra tanulásból, és még csak nem is jártam sikerrel... Mikor aztán valami önbizalom lett rajtam úrrá, és úgy döntöttem én bizony megpróbálom a másik módszert. Ugye az eredeti francia recept hiába tűnik egyszerűnek, hiszen csak habot kell felverni, és ebbe keverni a szárazanyagot, sokkal több buktatója van mint a másik olaszhabcsókos módszernek. Itt a lényegi különbség, hogy a fehérjét egy cukorsziruppal kell stabilizálni, és ez a módszerrel sokkal biztosabb, hogy nem rontjuk el a macaront. Majdnem sírtam az örömtől mikor belekukkantottam a sütőbe és megláttam a kis macaron lábakat (a repedés az alján), és tudtam, hogy most aztán én, a béna macaronsütő sikerrel jártam. Biztos hogy mindig ezt a módszert fogom alkalmazni, mert tényleg azt hittem, nekem fel kell adnom, hogy macaront sütök, és nem, és milyen jó is hogy nem adtam fel, mert nagyon finom lett. Én eddig nem voltam nagy macaron rajongó, túl édesnek találtam, de ez a házi macaron nagyon finom, és nem is annyira édes. 

Na most, a macaronokat nagyon sok lépésben elronthatjuk. Nem szabad túlkeverni, se alulkeverni, nem szabad hogy légbuborékok legyenek bennük, muszáj őket megszárítani rendesen mielőtt sütjük. Nem vészesen nehéz recept, és nem is tart annyira sokáig - még ez a bonyolultabbnak tűnő módszer sem- de figyelni kell, hogy mindent úgy csináljunk ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem feltétlenül szükséges hozzá a cukorhőmérő, bár megkönnyíti a dolgot, de igazából mikor a víz teljesen felforr, és még vártok pár percet már jó lesz. Eléggé hamar megtörténik ez, végülis egy szirupot kell főzni. Ami még nagyon fontos, hogy hiába írom én itt le, hogy 30 percet várjatok miután a habzsákból kinyomjátok a macaronokat, lehet hogy ez a 30 perc nálatok 50 perc lesz. Szóval mindenképp érintsétek meg őket, ha száraz, nem tapad a kezetekre, jó lesz. A sütőt is érdemes ellenőrzni, hogy pontos legyen, bár én ezt nem tudtam megcsinálni, viszont észrevettem az elrontott macaronoknál, hogy nagyon megbarnultak, szóval 140-re állítottam a sütőt. Sajnos ez a süti ilyen, kell néhány elrontott is, hogy tökéletes legyen a végén, szóval én azt ajánlom, mindig kis adaggal kezdjetek, és mikor már megy akkor süssetek többet. Viszont ez a recept szuper kezdőknek, csak vigyázzatok a cukorsziruppal, nehogy megégessen!

RECEPT:
Macaron sablon: MINI MACARON, NAGY MACARON
Hozzávalók:
Az alaptésztához:
7 db nagy macaronhoz (kb 4 cm)
♥ 75 g mandulaliszt
♥ 75 g porcukor
♥ 25 g tojásfehérje (kb 1 közepes tojás)
♥ 1 tk kukoricakeményítő
♥ zselés vagy por ételfesték
Az olaszhabcsókhoz:
♥ 27 g fehérje
♥ 17 g kristálycukor
♥ 20 g víz
♥ 60 g kristálycukor
Elkészítés:
1. Az alaptésztához a mandulalisztet és a porcukrot nagylyukú szitán átszitáljuk. Hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, majd a tojásfehérjét. Ha használunk festéket, ekkor adjuk hozzá. Ezt összegyúrjuk (olyan lesz mint egy linzertészta), és fóliával szorosan letakarjuk, hogy ne száradjon ki. 
2. A habcsókhoz a fehérjét elkezdjük felverni, mikor már habos, hozzáadjuk a 17 g kristálycukrot. Mikor egy enyhén kemény habot kapunk, kapcsoljuk alacsony fokozatra a keverőgépet, és tegyük fel a 20 g vizet a 60 g cukorral a tűzhelyre. A keverőgépet ne kapcosljuk le, mert összeesik a hab. Ha a víz és a cukor teljesen felforrt, és a cukor is elolvadt, várjunk 1-2 percet (115 fokosnak kell lennie, ha van cukorhőmérőnk), és csurgassuk a fehérjehabhoz. Kapcsoljuk magas fokozatra a keverőgépet és addig keverjük, amíg a tál szobahőmérsékletű lesz, és egy szép fényes habot kapunk. Ezután forgassuk a hab 1/3-át az alaptésztához. Ha már elkeveredett, forgassuk bele az összes habot. Olyan állagú lesz, mint a láva, még van tartása, de azért enyhén folyik. Ha túl sűrű, tehát nem esik le könnyen a spatuláról, akkor még keverjük pár percig, ha túl folyós, akkor sajnos túlkevertük, és ebből már nincs visszaút, de szerencsére ezt a fajta tésztát nehéz túleverni. Nekem például amint elkeveredett benne az összes hab, az állaga is jó lett.
3. Töltsük nyomózsákba a tésztát, és egy szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire nyomjunk a kiválasztott sablon segítségével köröket. Vegyük ki a sablont a szilikonpapír alól, majd csapkodjuk az asztalhoz 4-5ször a tepsit, hogy eltűnjenek a légbuborékok belőle.  Hagyjuk kb 30 percet száradni. Addig szárítsuk amíg ha megérintjük, nem tapad a tészta a kezünkre. 150 fokra előmelegített sütőben sütjük 12-13 percet, vagy ameddig ha egyet benyomunk egy vékony réteg átreped. Azt nem mondom, hogy úgy nézzük meg az átsültséget, hogy emeljünk fel egyet mert sajnos melegen még szilikonos papírra is ragad. Ha kihűlt óvatosan szedjük le a sütőpapírról, és tölthetjük kedvünk szerint. 
4. Azért leírom a fehércsoki ganache receptet amivel én összetöltöttem őket, mert nagyon finom, de tehettek bele nutellát, vagy bármit ami nem áztatja át a héjat. A fehércsoki ganache-hoz 100 g fehércsokit olvasszunk össze 50 g tejszínnel, és hagyjuk kihűlni. Ha már megdermedt, habosítsuk ki és nyomózsákba téve már tölthetjük is vele a macaronokat.
Tervezek még más ízű macaronokat is hozni, de szerintem fontos, hogy legyen egy alaprecept, ami biztosan sikerülni fog. :) Jó sütögetést!

Ez az alaprecept INNEN származik, itt tippeket is találtok ha tudtok angolul, és még szuper más ízötletet.

eszti

YOU MIGHT ALSO LIKE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Instagram